Csapatunk

HORVÁTH DORINA

Nagyjából 5 éve kaptam az első lehetőséget, hogy rúd sport oktatóként dolgozhassak egy stúdióban, majd később több más budapesti stúdióban is volt szerencsém oktatni. A rúd mellett felbukkant az életemben a légtorna is, majd bővíteni szerettem volna az ismereteimet, hogy jobban átlássam a mozgás tudományát, így elvégeztem egy funkcionális edzői és egy gerincjóga oktatóképzést. Közben képeztem magam mobility és nyújtás témában is, mert úgy gondolom, hogy egy egészséges testnek minderre vegyesen van szüksége. A levegő és a jóga kombinációja idővel az aerial jógához kanyarított, majd ahogyan egyre többen babázni kezdtek körülöttem az élet továbbsodort a kismamák irányába is – elvégeztem egy kismama jóga oktatóképzést, majd kiegészítettem egy prenatális tréninggel.

Órái: Aerial, Egészséges Test, Kismama jóga, Kismama Torna, Pole, Tabata

HORVÁTH GRÉTA

Horváth Gréta vagyok, országúti kerékpáros sportedző, Pilates oktató, TRX edző, Polar® Personal Trainer, Triplex® tréner. Immáron 22 éve dolgozom edzőként, 10 éves versenytáncos múlttal. A Pilates mellett szívügyem az Almásy Csilla gerincterapeuta – gyógytornász által kifejlesztett Triplex® tréning, egyszerűen mindenkinek felírnám receptre! A gerinc egészségéért megalkotott mozgásprogram 1. szakaszát, a Triplex® Mobility – t önmagában és Pilates gyakorlatokkal kombinálva is oktatom.

Arra törekszem, hogy a tanítványaim, a vendégeim tudatosan edzenek. Értsék és tudják, mit miért csinálnak úgy, ahogy, mi miért jó nekik. Fontosnak tartom, hogy ne csak edzést vezessek, hanem tanítsak is közben. Az egészség, az egyensúly, a tudatos edzés és tudatos fejlődés a közös cél!

Órái: Triplex Mobility

great
Background

KOLESZÁR-TÓTH VIKI

Koleszár-Tóth Viki vagyok, kismamajóga, pilates oktató, pre-és postnatál tréner, 2 gyönyörű – és nem kicsit eleven – gyerek anyukája, folyton mozgásban lévő, a tánc, a sport és a csokoládé szerelmese.

Számomra a mozgás és a tánc lételem, az itt és most, önkifejezés. Hiszem, hogy testünk mozgásra lett megalkotva, hiszek a test és lélek egységében, ebben a csodálatos gépezetben, melyben élünk, létezünk, lélegzünk minden nap. Csoportos óráimat (is) mindig igyekszem személyre szabottan tartani, szem előtt tartva a prevenció fontosságát és a fokozatosság elvét. Szeretném, ha mi, nők tisztelettel és csodálattal tekintenénk testünkre, és türelemmel, szeretettel, idővel megajándékozva erősítenénk, támogatnánk “őt”, legyünk életünk bármely szakaszában is. Ebben a szellemben várlak szeretettel Téged is!

Órái: Pilates, Pilates x Jóga, Női jóga, FITMummy tréning

S.NAGY ÁGI

Sziasztok, Ági vagyok, -bodyART oktató, coach, tréner, nő, anya, munkatárs, inspiráló barátnő, a lány a szomszédból.
Az aktív mozgás 12 éve lépett be az életembe, és forrta ki magát egy szép, érett felnőttkori szerelemmé, ami azóta is lobog. A bodyART gyakorlása során lehetőségem nyílt megtapasztalni azt, hogy a mozgás több, mint az izomzat fejlesztése, a vonzó, egészséges testhez vezető út, vagy a hétköznapok feszültségének levezetése. Oktatóként feladatomnak érzem segíteni és motiválni a hozzám fordulókat abban, hogy ne sajnálják az időt és az energiát arra, hogy felkutassák azt a mozgásformát, amelynek segítségével a testük, izmaik edzése mellett utat találnak belső világukba is. Hiszek abban, hogy az effajta teljesség és tudatosság elengedhetetlen összetevője a boldog és elégedett életnek.

Órái: BodyART

snagyagnes2

SCHAFER KATA

Testünk minden önfeledt, jól eső, zenébe simuló mozdulata a szabadság útmutatója. Több mint 20 év és 42 városban megélt nemzetközi, Orientális és fúziós tánc előadások, oktatás majd későbbi önismereti tréningek és parapszichológiai tanulmányok után 2014-ben kezdtem el tanítani a hagyományos tánc óráimon túl, modern tánc alapú holisztikus tánc programjaimat Nature Dance néven. Új módon észlelni, elfogadni, mozdítani a testet segíthet új módon megélni és alakítani az élettörténetünket. A mozgásban és testérzékelésben rejlő gyógyító- és alkotóerők lehetősége határtalan. Táncóráimon szeretném tanítványaimat segíteni ehhez az élményhez. “Küldetésem a táncóráimon és elvonulásokon hogy megtanuld szívbôl szeretni önmagadat.”

Órái: Dance Training, Hastánc

kata